Friss, tiszta levegő a belvárosi játszóházban

17 október 2018

„A törzsvendégeink azonnal észrevették a változást, mindenki megjegyzi, hogy “milyen friss a levegő”, és nehezen hiszik el elsőre, hogy egy pincében ilyen létezhet.

Azt gondolom, Sándor segítségével előnyt kovácsoltunk a látszólagos hátrányból, mert míg egy pincehelyiségről először mindenki egy dohos helyiségre asszociál, itt mi épp az ellenkezőjére adunk bizonyítékot!”

Néhány hónapja a Simaliba játszóház tulajdonosa, Petz Annamária keresett meg bennünket az új, Airzone.hu oldalunkra találva, és egy frissen felújított, belvárosi játszóház kapcsán kérte a tanácsunkat.

Az egyeztetések után már a nyáron felkerültek a helyiségekbe a szellőztető berendezések, és a korai beszámolók szerint is egycsapásra érezhető volt a változás.

Azóta hetek teltek el, és Annamária képes beszámolója megérkezett!

Gelei Sándorral nyár elején kerültem kapcsolatba, amikor rájöttem, hogy a frissen felújított játszóházamból épp a legfontosabb hiányzik: a szellőztetőrendszer.

Sajnos a generálkivitelező nem volt jó szakember, és úgy spórolt a gépészeti munkálatokon, hogy a hátrányait azonnal éreztük a levegőtlen helyiségekben. Ilyen előzmények után találtam rá Sándorék vállalkozására az interneten, és pár napon belül találkoztunk is a helyszínen.

Először nagyon megijedtem a beruházás költségétől, hiszen akkor nyitottam, és azt hittem túl vagyok a nagy kiadásokon, de Sándor szponzorációként felajánlott egy gépet a hátsó helyiségekhez. Lenyűgözött és meghatott a gesztusa, de mivel az egész játszóház átszellőztetéséhez két gépre volt szükség, pár hét tanakodás után úgy döntöttem, a másik gépet megfinanszírozom, nem végezhetünk félmunkát. Így lett végül komplett a szellőztetés a Simaliba Játszóházban.

A felújítás során rengeteg szakemberrel – és kevésbé szakemberrel – találkoztam, alkalmam volt látni a magyar építőipar ijesztő jelenségeit. A Hőszivattyú-Gépész Kft. munkatársainak profizmusa példátlan számomra, amellyel még sehol máshol nem találkoztam. A szakemberekből álló, lelkiismeretes és összeszokott brigád minden tagján láttam, hogy a szívükön viselik a játszóház sorsát.

A beszerelés idejére bezártunk, ami azért nem okozott problémát, mert egyébként is maradtak apróbb villanyszerelési és festési munkálatok, ami miatt tudtam, hogy lesz egy pár nap leállás.

A szellőztetőrendszer látványától eleinte nagyon tartottam, hiszen nem tudtam, milyen lesz a sok, széles cső, de ma már kifejezetten büszke vagyok rájuk. Így bárki láthatja, hogy ezek a csövek milyen célt szolgálnak, ráadásul nagy a belmagasság, ezért egyáltalán nem zavaróak, úgy sejtem a gyerekek észre sem veszik.

A Játszóházban két dologra vagyok igazán büszke: a különleges és monumentális várra, amelyet külön a helyszínre terveztek, és ami a Játszóházunk központja, és a szellőztetőrendszerre.

A Játszóház pár hónapja nyitott, a szellőztetőrendszer pedig pár hete üzemel, de hiszek abban, hogy itt a belváros szívében ennél nagyobb kincset nem is kaphattunk volna. A pollen- és szmogmentes levegő a gyerekek miatt nagyon fontos, és összehasonlíthatatlanul jobb a korábbinál! Túlzásnak tűnik, pedig így van: olyan mintha a szabadban lennénk, tökéletesen frissnek és tisztának érezzük a levegőt!

Ezt szeretnénk, ha mindenki tudná, ezért örömmel hirdetjük a szülők felé, és a rendszert jól látható matricákkal is demonstráljuk.

Várunk minden kisgyermeket és szülőt szeretettel, jöjjenek, és szippantsanak a friss levegőből, miközben a szuper játékainkkal töltik az időt!

 

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>